Post by Jack Summers on Nov 2, 2006 9:36:34 GMT 1
Név: Jack Summers Admirális
Oldal: AC
Története:
2612.02.16.-án született a Földön New Yorkban. A család férfitagjai mindíg is a hadsereg kötelékeiben szolgáltak, ez afféle csaláádi "hagyomány" volt. Így a fiatal Jack folyton csak arról hallott és attól szenvedett, hogy őt is erre a pályára akarták terelni. Egészen 16 éves koráig kimondottan gyűlölte a katonaságot, ám apja halála után, valamiért megváltozott a véleménye. Ez a változás, talán annak köszönhető, hogy apja mindíg is azt szerette volna, fia sikeres, és jó katona legyen. Tragikus halála után, melyet egy akció során hatástalanítandó bomba okozott, Jack átértékelte magában a dolgokat és katonai iskolába íratkozott át.
A megmaradt "csonka" család a következő években, szinte évente költözött egyik helyről a másikra, olykor csak néhány napot töltöttek egy helyen. Sehol sem lelték helyüket a családfő nélkül. A rengeteg Költözés miatt Jack bentlakásos iskolában tanult. Sajnos egy váratlan baleset miatt, 18 éves korában, Édesanyja magára hagyta őt, örökre eltávozott szeretett fia mellől. 52 évesen hunyt el egy közlekedési balesetben.
Ez a két szám örökre megmaradt Jack emlékezetében. 18,52.
Mivel teljesen egyedül maradt, minden idejét és figyelmét a hadsereg felé fordította. Kitűnő képességeinek és kapcsolatainak köszönhetően egyre feljebb és feljebb jutott a bizonyos ranglétrán.
Úgy látszott meg sem akar állni. Persze nem csak erre törekedett, de igyekezett mindíg a legjobbat kihozni magából, és mindíg a maximumot nyújtani, néha még túl is teljesíteni azt. Ennek köszönhető gyors ütemben való feljebbmenetele.
Saját családot 32 éves korában alapított. Született két gyermeke.
Innentől kezdve a figyelme és törödése nagy részét ugyan családjának szentelte, de továbbra sem kellett csalódnia a felsőbb vezetésnek őbenne.
Mikor admirálisi rangját megkapta, sok éves teljesítménye alapján, Atlantisz felfigyelt rá. A parancsnoksága alatt sok életet mentett meg, sok veszélyes helyzetből tért vissza. Minden erejével és energiájával a béke fenntartásáért küzdött. Olykor kis híján életét is áldozva e szent ügy érdekében. Atlantisz ajánlatot tett Az admirális számára, melyen kapva kapott. Családjával együtt ebbe a nagyszerű városba költözött, ahol békében és nyugalomban tudhatta szeretteit. Itt megkapta a 3.AC flotta parancsnokságát és azóta is Atlantisz legyőzhetetlen hadseregének oszlopos tagja.
-------------------------------------------------------------------------------------
Adatlap:
Név: Jack Summers
Rang: 5. csillagos admirális
Szül. hely, idő: Föld: New York. 2612.02.16.
Oldal: AC
Foglalkozás: Katona ( A 3. AC flotta parancsnoka )
Szakértelmei: Fegyverspecialista, Idegen technologiák
Jellem: Határozott, céltudatos, mindíg a maximumot nyújtja. Nagyon jó alkalmazkodó képességei vannak, elég diplomatikus ha kell, de ugyanakkor erős akaratú. A parancsnak mindíg eleget tesz. Magánéletben, rendkívül jo családapa aki mindent megtesz a családjáért.
Kinézet: 194 cm, 90 kg, , edzett, kitűnű fizikuma van. Haja szőkésbarna, szeme: szürke
Bevétel: 25.000 kredit/ hét