Post by Stan 'Winner' Bush on Oct 31, 2006 10:28:23 GMT 1
Név: Stan 'Winner' Bush
Szül. hely, idő: Föld, London, 2594
Oldal: független
Foglalkozás: NoFFSz elnöke
Szakértelmei: üzletkötő, jogász
Jellem: Pénz és nő hajhász, kegyelmetlen és számító ember, vaskormányzónak is szokták hívni az emberek egymás között, megrögzött szerencsejátékos
Kinézet: 170cm, 75kg, ősz haj
Felszerelés: öltöny minden mennyiségben, színben és formában
Bevétel: minél több annál boldogabb
Vállalkozás: NoFFSz elnöke
Párt/szövetség:Nowar Fegyvergyártó és Fejlesztő Szövetség
Képességei: rövid jövőbe látó képesség, amit elsősorban a szerencsejátékokban kamatoztat, innen is ered a Winner becenév.
Ez a képessége nyílt titok, de az embereke inkább szerencsésnek tartják mintsem mutánsnak.
Előtörténet:
2594-ben született Londonban.
Családja régi bányász család volt a Marson, de a visszatelepítés miatt a Földre kerültek. Édesapja alpította a FunctionArm céget, ami lőszereket gyártott. Fia hamar átvette az irányítást és ügyes üzleti érzéke, illetve a kormányban lévő bizarr kapcsolatai révén több vetélytársát felmorzsolta. Kapcsolatait kihasználva komoly összegekért adta el régi, leamortizált cégét és jelentős részvénycsomagot vásárolt a NoFFSz-ban, így bekerült az elnöki tanácsba. A tanács szépen, lassan egyre kevesebb tagot számlált. Többször próbálták likvidálni Stan Bush-t, de sikertelenül. Letartóztatásokkal és gyilkosságokkal tette el láb alól vetélytársait.
De a politikai helyzet kezdett fokozódni. Mivel meleg lett a lába alatt a talaj, így cégét átköltöztette egy kolóniára. Azonban egy súlyos baleset (feltehetőleg szabotázs okozta) megsemmisítette a törpe bolygót. A cég rátalált az Excallonda nevű bolygóra, aminek adottságai ideális központi bolygóvá varázsolták azt.
Kifejlesztették a magma reaktorokat, melyek megközelítőleg 95%-ban képesek felhasználni a vulkanikus tevékenységek által nyerhető energiát.
Stan óriási tisztogatást végzett cégében, rengeteg ember halt meg. Csak a lojálisokat hagyta meg, de még őket is alaposan megszűrte.
Droidok dolgoznak nagyrészt a cégben, így kiküszöbölve az emberi tényezőt.
Védelmét magánhadserege látja el, bár ennek mérete ismeretlen.
Jelentős az a védőpajzs, ami körbeveszi Excallondát és a 3 űrbázist. A Pajzson egy helyen lehet átmenni, a 3 űrbázis által határolt háromszögnél, így a pajzs állandóan működik, csak ott kapcsolják ki.
A pajzson belülre csak különleges engedéllyel rendelkezők juthatnak be (többnyire magas rangú delegációk és szállítóhajók).
Idegenek a Gate1-nak nevezett űrhajóra léphetnek, ami a pajzson kívül áll és rendszeres menetrend szerinti járatok járnak oda, illetve dokkolási lehetőség is van.
Vámmentes a kereskedelem! Csupán vízumot kell fizetni a belépéshez.
Minden nemzet és faj szívesen látott vendég.
Stan nem vágyik arra, hogy közvetlen világuralma legyen, inkább szeret a háttérből politizálni.
Kalózkapcsolatai rejtélyesek, nem bizonyítottak, de feltehetően őket is a markában tartja.
Elsőszámú testőre és bizalmasa a fia, Johny Bush: