Post by Revolver Ocelot on Nov 12, 2006 11:57:44 GMT 1
Név: Revolver Ocelot
Szül. hely, idő: Szürke 15-ös szektor, Hellrats kalózok bolygója
Oldal: bűnöző
Foglalkozás: kalózvezér
Jellem: hírtelen haragú, tudatos és számító ember
Kinézet: 190m, 80kg, fehér férfi, szőkés-ősz haj
2600-ban született a Hellrats nevű kalózbanda egy bolygóján, Steve Ocelot néven.
Egészen kis korába meg kellett tanulnia, hogy az élet nem fenékig tejfel. Apját nem ismerte, anyja egy rabszolga lotyó volt, akit a gazdája, egy tehetős bűnöző tartott el.
A házban ahol élt, több más szolga is helyet kapott, ki jobb, ki rosszabb körülmények között tengette életét.
Egyetlen szórakozási lehetősége a gépjátékozás volt, kedvence pedig egy a III. Világháború előtti időkről szóló játék (feltételezték a fejlesztők, hogy ilyen volt anno), ahol lovas fickók lövöldöztek egymásra forgótárs pisztolyokkal, revolverekkel...
Az akkor még kissrácban egy olyan kép alakult ki, amit már ma, 50 felett sem tudott elhagyni, a régi fegyverek iránti szeretetet és a bűnözést, mint az erkölcsi norma alapját.
Időközben a kis srácból tinédzser lett. Anyja meghalt tüdővészben, gazdája pedig eladta potom áron egy rabszolga kereskedőnek. A kereskedő látta, hogy a srác egy vasgyúró, de igazán akkor figyelt fel rá, mikor egy fegyverestől kikapta a pisztolyát és 60m-ről egyenesen egykori tartójának két szeme közé lőtt. A fegyvert kikapták a kezéből, jól nyakon is húzták, de az ifjúnak végig kaján mosoly volt az arcán, látszott, hogy élvezte amit tett.
Nem is kellett ennél több a kereskedőnek, magához vette Stevet, taníttatta, neveltette. A fiúnak tetszett a dolog, mert emberszámba vették és tanulhatott olyan dolgokat, amiket addig butaságnak bélyegeztek.
Fiává fogadta a srácot, annyira megkedvelte a kereskedő. Steve vele ment a tárgyalásokra és behajtási feladatokat is szívesen magára vállalta.
Egyik ilyen alkalommal egy EFP területre ment, ami az első kolóniák egyike volt. Régiségekkel foglalkozó boltostól szedte be a védelmi pénzt, mikor látott egy pisztolyt. Pont olyan volt mint a gyermekkori játékában, 1 revolver! Azonnal megnézte, s magához vette.
Szívéhez nőtt a fegyver, tisztogatta, megjavította, töltényeket gyártatott hozzá és ez lett a névjegye, a Revolver.
Nevelőapja befolyásos ember volt, de egy kalózbanda megölte, mikor balul végződött a tárgyalásuk.
Steve, új nevén Revolver Ocelot bosszút fogadott. Cselhez folyamodva megölte a kalózok vezérét. Presztízse hatalmasra nőtt, így ő lett eme kalózbanda vezetője + nevelőapja örökségét is a kezében tudhatta. Ezt az erőt felhasználva, rablásokat hajtott végre, az így befolyó összeget fegyverekre költötte.
Port Royal megerősítésében nagy szerepet játszott és egyik emberét, Big Boss-t ültette az önkényesen kinevezett kalóz főváros kapitányi székébe.
EFP, FK és AC egyaránt vérdíjat tűzött ki Ocelot fejére, de hasztalanul. Az ismeretlen szektorokban kalandozik, hozzá teljesen lojális testőrsége védi. Emberei tisztelik, jó vezetőjük. Igaz nem is mernek sokan ellenkező véleményt formálni, mert keménykezűen elnyomja azt.
Napjainkra az ő markában van a galaxis legjelentősebb kalóz ereje. Ezt az erőt felhasználva támogatja a különböző anarchista, felszabadítási és más lázongó szervezeteket. Titkos kapcsolatban áll a NoFFSz-al, ám ez a kapcsolat a nyilvánosság előtt nem ismert...
Revolver Ocelot arcképe:
Bloody Skulls tagoknak kötelező beszúrni a signiature-be:
Bloody Skulls kalózszövetség ..............
(pontok helyére a rangodat kell írni!)
Bloody Skulls rangsorrendje, flépítése:
Bossok:
CHIEF (egyben hadsereg boss): Revovler Ocelot
Big Boss (chief helyettese, egyben Port Royal űrbázis kapitánya)
Pénzügyes boss
Szállítmányozási boss
Kommunikációs boss
Felügyelők:
Területi felügyelő (bolygót, kontinenst, várost stb)
Ideiglenes felügyelő
Kapitányok:
Űrbázis kapitány/ ŰBK helyettes
Űrhajó kapitány/ ŰHK helyettes
Osztagvezetők