Post by Paul Baxter on Oct 26, 2006 15:01:26 GMT 1
Egyesült Földi Protektorátus
A szervezet a NATO ill., ENSZ jogutódja. Keletkezéséről nincsennek pontos adatok. Csak a létrejöttének dátuma ismert:2130. A szervezet többször nevet válltoztatott az évek során, de eredeti elképzelésük és céljuk megmaradt. Ez pedig az egyesített emberiség volt. Sajnos rengeteg információ megsemmisült a harmadik világégés folyamán ami 2256-ban történt, így múltunk fontosabb részei fekete foltok.
Az első megmaradt archívum a világégés utánról 2302-ből származik. A felvételen az első egyesített emberi társadolom Főnix nevezetű hajója látható, első küldetésén. Küldetésének célja: felmérni a Marsot, hogy az alkalmas-e a kolonozálásra. A küldetés sikerrel járt. Ezután 2 évvel később egy kolonizáló hajó a Restore elindult, hogy életeret teremtsen a Marson. 50 évbe telt mire a hajó teljesítette feladatát és a bolygó lakhatóvá vált. Újabb 10 évbe telt míg az első várost, New Brüssel-t felépítették. A város az Egyesült Földi Protektorátus /Föld/ fővárosának nevét kapta, szimbólikusan.
Az első években csak kutatókat és katonákat telepítettek a bolygóra. Közben a közeli álkalmas bolygók kolonizálása folytatódott.
A Marson több újabb várost is felépítettek és elkezdtek szivárogni az emberek a túlnépesedett Földről. Minden a lehető legjobb ütemben zajlott. A Marson talált új, számunkra ismeretlen ásványok és elemek újabb távlatokat nyitottak a technológiában. Felfedezték a Subtér hajtóműveket és alternatív energia forrásokat. Az új energia forrás a Naquadah ásvány lett. A hajók szerkezetét és fegyvereit is ezekkel erősítették meg. A tér, ill. subtér hajtóművek fejlődtek, a Naquadah bányák éjjel nappal üzemeltek. A külső gyűrükön több bányát nyitottak. Az emebriség hamarosan elérte a galaxis peremét. Úgy látszott eljött a boldogság, az Arany kor.
2400-ra viszont borzalmas dolgok történtek. Az emberek akik a bányákban dolgoztak egyre betegebbek lettek. Tudósok kimitatták, hogy a sugárzás ami a naquadah bányákból eredt, az emeberi örökítőanyagba beépült és ott változtatásokat eszközölt. Ez generációkon belül nem vezet jóra. A sugárzás kis mértékben nem járt mellékhatásokkal. De a bányászcsaládokban az újszülöttekben az idők folyamán felhalmozódott. Sokuk meghalt, kevesen élték túl. az EFP ráébredt, hogy a bányász családok, csupán maximálisan 3 generációt maradhatnak bányászként. Azonnal megkezdték a bányászok lecserélését. Az így munkanélkülivé vált bányászokat először szülőbolygóikra telepítették. Ez óriási hiba volt, mivel a Naquadah mellékhatása kibontakozott........
A sugárzás megváltoztatta az embereket. Azok akik túlélték különleges képességekre tettek szert. Némelyikük alakváltó lett, egyesek az őselemeket irányították, és voltak akik, pszichés ereje megnőtt, ezzel képesek voltak mások irányítására, gondolataikat befolyásolni. Ezeket az embereket a "normálisak" szörnyeknek, vagy mutánsoknak csúfolták. Az emberi természetből ered, hogy a mutánsok ezt nem nézték szívesen. Egy kisebb csoport atrocitásokat követett el az emberek ellen. Megtámadták őket sorozatosan. Az emberek visszavágtak. Szabályos polgárháború robbant ki. Az EFP, hogy véget vessen az erőszaknak a mutánsokat a galaxis másik végén lévő meglehetősen fantáziátlan nevü New Londonba telepítette. Azt hitték ezzel véget vetnek mindenféle erőszaknak......
Évekig nyugalomba éltek Az EFP polgárai. Azthitték végre békében élhetnek. Aztán 2523 kezdetét vette a vére háború. Egy ismeretlen flotta, melyet késöbb azonosítottak, megtámadta a Degron V-t. A flotta az FK 1. hadserege volt. A Degron V lerohanása után totális háború vette kezdetét. Ez a kormányt válságba sodorta. 5 éven keresztül kormány-ellenes tüntetések és megmozdulások folytak, a folyamatos csata-vesztések hatására. Végül elérkezett a pillant az elégedetlenkedők számára. Egy katonai csoport puccsot hajtott végre és átvette a hatalmat. A kormányt azonnal feloszlatták és szükségállapotot hírdettek. A legfelsőbb vezető az Űrmarsall lett. Kezdetben, a puccs után, sikereket értek el az EFP katonái az új vezetés hatására. A helyzet "stabilizálódni" kezdett. Végül az új vezetés is elfáradt. Hiába cserélgették egymást a veztők, a csaták válltakozó eredménnyel zajlottak.
Egy kisebb csoport ekkor elhagyta a Földet és ismeretlen bolygóra települt, a galaxis másik végén. Több év után ez a csoport ismét hallatott magáról és az EFP, valamint FK között sikerült egy törékeny békét kialakítania.
Kormányzat és a helyzet
A közösséget a háború súlyosan érintette. Hanyatlásnak indult. Az állapotok hasonlítanak a korai 21. sz.-ira. Jelenleg továbra is a katonaság kormányoz, Paul Baxter Űrmarsall vezetésével.